A Hernád folyó (szlovákul Hornád) Szlovákiában, Hernádfő (Vikartovce) községnél, a Király-hegy (Kráľ'ova hol'a) északi oldalán ered 1040 méter magasságban az Alacsony-Tátrában. Abaújnádasd (Trstené pri Hornáde) községnél hagyja el Szlovákiát és Abaújvár mellett lép be Magyarországra. Mintegy 10 km hosszban határfolyó. A partjára épült legnagyobb város Kassa, mely korábban a dobszai szőlőknek, és egyéb árucikkeknek is felvevőpiacot jelentett.  A Hernád teljes hossza 286 kilométer, magyar szakasza 118 km. Vízgyűjtő területe 5436 km², ebből 1136 km² van Magyarországon.  Ez a területi megosztás főleg az árvizek idején okoz gondot, illetve korábban sok szennyező anyag is jutott a folyóba a kassai ipar melléktermékeként.  Vízhozama rendkívül ingadozó: 6–450 m³ között változik. A  Köröm, Muhi, Ónod és Sajóhídvég községek szegélyezte területen folyik a Sajóba.

A folyó mellékága a Vadász-patak. Egyetlen mesterséges ága a Hernádszurdoktól induló, és Bőcsnél visszatérő Bársonyos csatorna.  Magyarországi szakasz nehézségi foka ww-1 könnyű vadvíz, és gyors folyóvíz. Európa egyik legkevésbé szabályozott folyóvize csak kajakkal vagy kenuval járható, sok a sziget, és a bedőlt fa. Kenutúrára főként a felső szakaszán gyakorlott kenusoknak ajánlott. A meder átlagos esése 55,7 cm/km, átlagos sebessége 2,1-6 km/h, átlagos mélysége:1-3 m, és szélessége 20-60 m.

A Hernád Magyarország egyik legszebb és legérdekesebb folyója. Medre változékony, kanyargós, sok zátonnyal, szigettel, kidőlt fákkal és leszakadt parttal. Különösen magas vízállásnál vadvíz jellegű folyó. Csak kajakkal és kenuval járható. A túrázók tájékozódását nehezíti, hogy a folyó gyakran (minden áradás után) változtatja medrét, és a fkm adatokat sehol nem jelzi tábla. A folyó vizét 4 helyen gát duzzasztja, ezért ezeken a helyeken átemeléssel haladhatunk csak tovább. Előnye, a „kezdő túrázóknak” ajánlott Bodroggal szemben, hogy szinte mindenütt találunk táborozásra alkalmas helyet, ahol a homokos vagy kavicsos parton könnyű a kikötés.
A Hernád-túrán résztvevőknek ajánlott gyakorlott vezetővel útra kelni és a Magyar Természetvédők Szövetsége által kiadott Vízitúrázók térképei sorozat 12. füzetét áttanulmányozni.

CSODÁS KÖRNYEZET, LENYŰGÖZŐ PANORÁMA

Alsódobsza község ott fekszik, ahol a Nagy Alföld északkeleti csücske és a Zempléni-hegység délnyugati nyúlványai találkoznak. A volt Zemplén megye déli részének északnyugati sarkában, a Hernád folyó mellett, ahol a Harangod vidékének északi széle beleolvad a Zempléni hegysor délnyugati dombsorainak napsütötte lankáiba.
A község fennsíkon fekszik, ezért nyugat felé gyönyörű kilátást nyújt a Hernádra, annak számtalan ezüstösen csillogó kanyarulatára. A Hernád-völgy tengersík lapályára, a szikszói dombokra, távolabb a Bükkre, Miskolcra, valamint a tiszta időben látható, rózsaszínben csillogó Tátra hegytömegeire. A községet a térképen is könnyen megtalálhatjuk, hiszen a Rákóczi utcáján halad keresztül a 21-es délkör.

REFORMÁTUS TEMPLOM

A falu első templomával együtt a Hernád melletti ó-faluban volt található. Az első templomújításra utaló irat 1724. május 9-i keltezésű, amelyben Kaminyiczki György tállyai kőművest bízzák meg az felújítással, egy év határidővel . Fizetségül 68 magyar forintot kapott, a munkások ellátásáról pedig a falu népének kellet gondoskodnia: reggeli, ebéd, vacsora, 1 hordó bor, 2 hordó lőre, reggelenként 1-1 stampedli pálinka.

1772-ben a templom leégett, sőt még a harangja is elolvadt. 1772. október 23-án hiába kérte a falu lakossága Zemplén megyei közgyűlés segítségét az újjáépítéshez-mely levélre még választ sem kaptak- így 1773. május 12-én újra megismétlik kérésüket, hiszen ekkorra már összeomlóban van. 1775-ben renoválták és megerősítették négy kőlábbal. Érdekesége az 1700-as éveknek, hogy az egyház és a község vezetői együtt irányították a helységet. Az egyházi igazgatás csak 1736-tól vette kezdetét. 1797. január 24-én, a Visnyón tartott egyházi tanácskozás után a községi egyház anyaegyház lett. 1793-ban tűzvész pusztítja el a templom harangját, amit Eperjesről pótolnak. Itt egy már készen levő harangot választottak, ami azonban katolikus megrendelésre készült, így a Szűz Mária domborművet még a helyszínen le is reszeltették. A fennmaradt anyakönyveket 1753-tól vezetik.

A mai templom 1807-ben épült, amikor is a Hernádhoz közeli régi templom megrongálódott, maradványait lebontották és mai helyén építették újjá. Az építkezés fő támogatói Vay József és neje Mocsári Erzsébet, Simon János kurátor, Juhász Pál főbíró, Zsebesi István törvénybíró voltak.

A kő templom 19 méter hosszú, 7,6 méter széles, bel mérete 7,6 méter volt.  Ablakai közül egy keletre, három délre, egy nyugatra nézett. Bejárata keleti tájolású volt, belső terében két karzat volt elhelyezve a keleti és nyugati végeken. Ezt a formáját a mai napig megőrizte. A templom elkészültéig a földrengések által megrongált roskadozó parókia kerítés nélküli udvarán, a régi templomból való padokon az ég alatt tartották az istentiszteleteket. 1872-73-ban emelték a keleti homlokzat elé a 20 méter magas kőtornyot.

1889. augusztus 20-án a községben hatalmas tűz tombolt, melynek a templom is áldozatul esett, amit azonban nagy összefogással 1890-re újjáépítettek. A tűzben az 1793-ban vásárolt harang is leesett s megrepedt. Ezt a lakosság a Sopronban működő Seltenhofer Frigyessel pótoltatta.

A harangon a következő felirat volt olvasható: „A kis dobszai ev. ref. egyház öntette a maga költségén 1889 Futó János lelkész és Zsebesi István gondnoksága idejében”. „Öntötte Seltenhofer Frigyes fiai cs. és kir. udvari harangöntődéje”. Súlya mintegy 120 kg, ára pedig 192 forint volt. Lehetséges, hogy hamarosan megrepedt, de valószínűbb, hogy az első világháború során elrekvirálták.

1891-ben a falu középső része újra a tűz martalékává vált. A közelgő Mileniumi Emlékévre azonban közadakozásból, és összefogással a földig leégett templomot, iskolát és ezek melléképületeit újra felépítette a szorgos lakosság. 1902-ben a temesvári Novotny Antal gyártott a falunak áttört palástú, 73,2 cm átmérőjű harangot.149 Oldalán ez állt: „ISTEN DICSÉRETÉT ZENGEM. AZ 1902. ÉVBEN ÖNTET-TEK ENGEM A KIS-DOBSZAI ÉNEKKAR TAGJAI KÖZÖS KERESETÜKBŐL ÉS PÉNZ-ÁLDOZATUKBÓL … (nevek)”. Csepelen 1927-ben öntöttett az egyház egy 62,5 cm átmérőjű harangot. Feliratai a következők voltak: „AZ ÚRNAK 1927. ESZTENDEJÉBEN ÖNTETTÉK AZ ALSÓDOBSZAI REF. ÉNEKKAR … (nevek)”; „AZ ÚRNAK JÓVOLTÁT MINDENKOR HIRDETEM.” 

1943. október 10-én került sor a hívek adományából készült orgona átadására, melyet már ezt megelőzően két évvel megrendeltek 4000 pengő értékben. Azonban a háborús nehézségek miatt, csak ekkorra készült el. A művészi kivitelű orgonát Gerstenengst József orgonaépítő készítette. Kisebb kihagyásokkal mind a mai napig ezen hangszer kíséri az istentiszteleten elhangzott zsoltárokat.

1948-ban a templomot „a községi kommunista párt (MDP) kezdeményezésére” felújították, a munkálatokat augusztus 20-ra fejezték be. A renoválást a Diós-győri Gyár munkásemberei, Herczeg József gyárigazgató vezetésével végezték. A dobszai lakosság a meszet és homokot biztosította. 1982 október 31-re a reformáció ünnepére a templom újabb felújításon esett át.

2007-ben, a templom építésének 200 éves évfordulójára e történelmi épület kívül-belül teljesen megújult, ezzel a falu és a környék igazi ékszerdobozává vált.

TÁJHÁZ

A községünk tájházának rendezett udvarában mintha megállt volna az idő. Az eredeti régi tárgyak sajátos hangulatot teremtenek az oda látogatók számára. Mintha csak megállt volna az idő. A régi bútorok és mindennapi használati tárgyak között lépkedve az idősebbeknek felelevenednek a régmúlt homályos emlékei, a fiatalok pedig betekintést nyerhetnek elődeik életébe.

PINCESOR

A XII-XIII. században a hegyaljára betelepülő vallonok, itáliaiak hozták magukkal a szőlőtermesztés magasabb tudományát, és ezzel kezdődött meg a szőlő térhódítása Dél-Zemplénben. A terület bortermelése azonban csupán a török korban indult virágzásnak, mert ekkor az ország vezető borvidéke, a Szerémség hódoltság alá esett.
A falu lakóinak ősi foglalkozása a szőlőtermesztés. Erről tanúskodik a település címere is, mely kék alapon (valószínűleg a folyót jelképezi) két fürt szőlőt ábrázol. Valamikor egészen Sóstófalváig szőlőtőkék borították a domboldalakat. Karócz Andrástól tudjuk, hogy a Fellegvár nevű parton, az 1840-es években a Vay családnak is állt egy L alakú bórháza.297 Azonban 1875-ben az ausztriai Klosterneuburgból behozott gyökeres szőlővesszőkön Pancsován kitört, a már nyugaton ekkor végigsöprő filoxéra vész. Hamarosan ezt a vidéket is elérte, s az 1890-re teljesen kipusztította lankáinkról a szőlőt. A filoxéra a Hernád völgyben lévő szőlők nagy részét elpusztította. A szőlők pusztulása országosan 44 %, Abaúj vármegyében 95 %-os. 298
Csupán 1898-ban kezdtek újra szőlőtőkét telepíteni a dombhát északi irányában, a folyó felé, a mai pincesor helyén. A környék több településénél is megfigyelhető, hogy a borospincék a temető után sorakoznak. A szájhagyomány szerint ez a következő okra vezethető vissza: A gazdák, hogy elkerüljék feleségeik megjelenését a pinceajtóban - egy esetleges késői kimaradás során- szándékosan ezt a helyet választották, abban bízva, hogy az ijedős, és félős asszonyok, nem mernek majd sötétedés után elsétálni a temető mellett.
Bár ma már kevesen ismerik e vidék borait, egykor azonban Szikszó és környékének nedüi a tokajiéhoz hasonló hírnévvel rendelkezett. 1552-ben Tinódi Lantos Sebestyén az alábbi strófát hagyta az utókorra: „Eger jó szerentséjén, víg voltában. Vígan iszik szikszói jó borában." 299 Egy másik helyen össze is hasonlítódik a két borvidék itala: „A miskolci és a szikszói borok, valamint a szomszédos vidékeken termettek alig különböztethetők meg a hegyaljaiaktól és csak ha sokáig, legalább egy évig őriztetnek, akkor maradnak el azoktól.”300 Nem csoda hát, ha a miskolci görög kereskedők kompániája is szívesen vásárolta és vitte tovább Porosz-, Lengyel-, Oroszországba csakúgy, mint Hegyaljáról.
A következő vidám történet, pedig a helyiek tréfálkozó kedvéről tesz említést. „Az egyik borház ajtajában egyszer csak egy porlepte, alázatos képű drótostót állt meg, s valami innivalót kért. A gazda arca hamiskás mosolyra szélesedett, s barátságosan mondta a nem várt jövevénynek: >>Gyűjj be Janó! Ott a kád, igyál!<< A gyanútlan szomjazó idegen, mint aki az Ígéret földjén megfiatalító csodaforrásra lelt, gyanútlanul dűlt neki a kád csábító mustra, s mohón inni kezdett…Pár korty után azonban igen furcsán érezte magát, s méltán arra gondolt, hogy felfordult a világ, vagy rádőlt az a fene nagy kád, mert ő biz annak a kellős közepén lubickolt, s talán esze ágába se jutott, hogy a mosolygós képű magyar lökte be lábánál fogva, aki olyan szíves volt hozzá, hogy egy egész kád finom musttal kínálta meg. A jelenetnek természetesen mindenünnen égre törő, borízű kacagás volt a kísérő-zenéje, mert hisz a gazda csak tréfából bánt így a gyanútlan drótossal, mondván: >> Emlegesd meg Janó, hogy Kis-Dobszán mustot ittál!”