Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2023.01.28

Nyári túra és egyesületi nap

7n.jpgDélután, a családi nap folyamán már mindenki a radarképet figyelgette, miközben zavartalanul mentek különféle felnőtt- és gyerekprogramok, mint például íjászat, lovaglás, a BMH Nonprofit Kft. hulladék roadshow-ja, különféle kézműves-foglalkozások. Az ugrálóvárat nagy sajnálatunkra az eső miatt csupán rövid ideig használhatták a gyerekek. A rendőrségi, valamint méregkereső kutya bemutatókat a hirtelen lecsapó zivatar miatt le is kellett mondanunk. Egyik szemünk sírt a programok elmaradása miatt, azonban a másik örült a várva várt esőnek, mely a természetnek már nélkülözhetetlen volt.

A sátor és fa pavilonok alá behúzódva elfogyaszthatta mindenki az ízletes babgulyást, amelyet lelkes tagjaink és önkénteseink készítették a nap folyamán. A hangulatról az ezerhangú Tamás László Úr gondoskodott, magyar és nemzetközi slágerek éneklésével.
Az eső csendesedésével a gyerekek nagy örömére lehetőség nyílt a rendőrség egyik motorjára felülni és hasznos információkat megtudni annak paramétereir10.jpgől, a motoros rendőrök munkájáról. Időközben a tűzoltók is megérkeztek, akik szintén rendelkezésére bocsátották a jelenlévő gyermekseregnek hatalmas gépjárművüket, ezzel csalva mosolyt az apróságok arcára.
Az eső elálltával a Show-Go-Rock nevű zenei formáció régi, de egyben mindenki számára örök rockslágerek előadásával szórakoztatta a közönséget. A rockosabb zenei blokkot Golenya Dávid és Nagy Péter könnyedebb mulatós, báli egyvelege követte.
Köszönjük egyesületi tagjaink, önkénteseink munkáját, akik takarították a tanösvényt, segítettek az őrzésben, a főzésben és a különféle előkészületekben. Hálásak vagyunk fellépőinknek, akik megjelenésükkel emelték a rendezvény színvonalát. Köszönjük Alsódobsza Önkormányzatának, hogy ismét a rendelkezésünkre bocsátotta a helyszínt, valamint a sátrat, továbbá Katona Jánosnak a babgulyáshoz tálalt kenyerek felajánlását.
Reméljük vendégeink az esős idő ellenére is jól érezték magukat és következő programunkon viszont találkozunk velük!
 
Ízelítőül néhány kép a képgalériában, további fotók a facebook oldalunkon.