Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2023.01.28

Szakmai nap

Elnökünk, Bereczky Attila Szilveszter köszöntő szavai után, Kiss Viktor kalauzolt el minket a zene különféle stílusirányaiba, harmonikája segítségével. A könnyed zenei blokk után

29.jpg

Lehoczky Krisztián, az általa vezetett Mályi Madármentő Állomást és annak madármentő tevékenységét, mindennapi nehézségeit és örömeit mutatta be. Továbbá ismereteket szerezhettünk arról, hogy mi a teendőnk, ha egy sérült madarat találunk. Vízi Károlyné Mónika egészen különleges és olykor szívbemarkoló gondolatsorokkal ismertette életútját, mely őt a szappangyártáshoz vezette. Gondolatai sokunk számára örökké bölcsességek és iránymutatás maradnak. Ezután Bereczky Attila Szilveszter hívta fel a figyelmet, a már szomszédságunkban, a Hernád-völgyben is megtelepedett hódra, ezen különös állatra. Megismerkedhettünk a faj sajátosságaival, elterjedésének mértékével, és az élőhelyen betöltött hasznos, illetve káros tevékenységeivel.

A szünetben friss lángos, meleg tea, házi sütemények, és különféle zamatos nedűk közül válogathattak a jelen lévők, akik a gyönyörű időnek hála a szabadban fogyaszthatták el ezeket.

Az előadások második szekcióját Molnár Lilla, csodás zongorajátéka nyitotta meg. Egyesületünk főtitkára, Dobai Ádám röviden bemutatta megalakulásunk történetét, tevékenységünket, majd a tavalyi programokat egy zenés képösszeállítással elevenítette fel. Barócsi Csaba a siklóernyőzés szabályairól, lehetőségeiről, eddigi tapasztalatairól osztott meg gondolatokat a hallgatósággal, melyeket képekkel, videókkal illusztrált, sőt még egy valódi ernyő szemrevételezésére is volt lehetőség. Történelmi témájú előadásunkban, Verbovszki Dániel és segítője oszlatta el az eddigi téves képet a magyar 2. hadsereg személyi állományáról, felszereléséről, és a frontra küldésének okairól. Mindezt interaktív módon, korhű ruházatban, fegyverzettel.

A nap folyamán, Molnár Ákos gombafotóit csodálhatták meg a jelenlévők, ezáltal megismerkedve a gombák színes, különleges világával.

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki valamilyen formában segítette rendezvényünk létrejöttét, hozzájárulásával emelte annak színvonalát!

 

Ízelítőül néhány kép a képgalériában, további fotók facebook oldalunkon.