Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2023.01.28

Halak napja

4h.jpgElőzőleg mindkét helyszínen rajzpályázatot hirdettünk, melynek az eredménye meglepte a szakmai zsűrit, ugyanis várakozáson felüli, kiváló pályamunkák érkeztek. A résztvevők, és nyertesek Közép-Európa édesvízi halairól szóló természetkalauzt, illetve a Földművelésügyi Minisztériumtól kapott kiadványt - „Hoitsy György: Védett, fokozottan védett halak és más védett víziállatok”- tudhattak magukénak.
Alsódobszán egy igazi meglepetés ajándék várta az iskolásokat, melyet a Balogh Sándor Alapítvány támogatásának köszönhetünk. Egy hazai halakat bemutató 250 literes akvárium került beüzemelésre, mellyel igazi örömet okoztunk a gyerekeknek. Még a nap folyamán nevet is adtak minden benne lévő halnak. Az etetés, a benne lévő állatok gondozása a gyerekek felelősségteljes feladata lett, ezen kívül tanulmányozhatják a hazai halfajok faji ismertető jegyeit, és viselkedését.
Köszönjük a Balogh Sándor Alapítvány támogatását, és a Lillafüredi pisztrángtelepről a bemutatásra kapott halfajokat.

 

Ízelítőül néhány kép a képgalériában, további fotók facebook oldalunkon