Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2023.01.25

Madarak és fák napja

A meghirdetett időpontra 4 (4-6 fős) csoport (2 alsós 2 felsős) gyűlt össze Alsódobsza, Aszaló, Miskolc, Tállya településekről. Rövid ismertető után neki is vágtak a rövid 2 km es túrának, ahol 6 állomáson különféle feladatok várták őket. Az egyik legfőbb feladat amiért pontot lehetett szerezni az volt, hogy melyik csapat gyűjti össze a legtöbb szemetet. A szokásos szöveges kérdéseken felül virágok, fák, madarak fényképeit kellett felismerni. A túra végén a focipályán gyakorlatiasabb kérdések voltak, mint pl. madárhang felismerés, fafajok beazonosítása levelek alapján, fafaj felismerés élő példányokon a természetben. Ügyességi feladat zárta a kérdéseket, két fa közé kifeszített kötélpályán kellett áthaladni időre. Szalonnasütés közben várta mindenki izgatottan a döntést, közben a felesleges energiát le lehetett vezetni kötélhúzással, focizással, és kötélmászással. Hajdú Zsolt tagtársunk jóvoltából lovaskocsin utazva ismerkedhettek meg kicsiny falunkkal. Kis idő múltán megszületett a várva várt eredmény, az első helyért (nagycsoport) járó díjat az Aszalói Bölömbika csapat tagjai vehették át, kiscsoport kategóriában pedig a Miskolci Seregély csapat. Helyezéstől függetlenül mindenki nagyon jól teljesített, jövőre is várunk minden kedves csapatot a Madarak és Fák Napjára!