Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2023.01.25

"Ki imád tücsökhegedűt?" - Költészet napja

"A nép életéből lassan, de kérlelhetetlenül irtja a hagyományt maga az élet. Ezzel szembeszállni, egy természetes folyamat elé gátat vetni hiábavaló törekvés volna" - írta Kodály Zoltán

157.jpg
Talán ez a szomorú felismerés - vagy megcáfolásának szándéka - vezette Babos Andrásnét is, aki a költészet napja alkalmából ünnepi összejövetelt szervezett. Kis falunk hangulatos tájházába és könyvtárába hívta a líra kedvelőit, és előzetesen azt a feladatot adta, hogy kedvenc verseinkkel készüljünk ez alkalomra. Többen kicsit izgulva, feszengve gyülekeztünk, mert ismerős emberek előtt már régen vagy még soha nem szavaltunk, esetleg otthon hagyott problémáink töltötték el gondolatainkat. Etike néni (Babos Andrásné) köszöntője után oldódott a hangulat és lassan mindannyian sorra kerültünk, A bájos gyermekvesek mellett tavaszi, komoly hazafias, szerelmes és szomorú is elhangzott. Hallhattunk saját szerzeményt és Goethe egyik német nyelven előadott költeményét is. Közben megzenésített verseket énekeltünk Bereczky Ágnes és férje közreműködésével, majd házilag készített sütemények és friss kenyér került az asztalra. A kellemes légkört a falatozás közbeni baráti beszélgetések még melegebbé tették.