Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2023.01.25

Jótékonysági hangversen Felsődobszán

jotekony.jpgVízi Éva lelkésznő köszöntése után a 150. zsoltár éneklésével, majd Bereczky Ágnes zenetanár vezénylésével a Harmonia Nostra Női Kórus és a gyerekkórus közös öröméneklése nyitotta a műsort. Utána a zenei képzésben részt vevő gyerekek mutatták be tudásukat zongora, furulya, ének, gitár kategóriákban. A kamaracsoportokat Dobai Ádám kísérte gitárral  A koncert közepén Bereczky Attila kántor Pachelbel e-moll toccatajával szólaltatta meg az orgonát. Majd ismét a gyerekek és a kórus műsora következett. Szinte kivétel nélkül minden résztvevő meghatódott a gyerekek tehetséges előadásán és lelkesedésén. Műsorunk végén Némethné Molnár Andrea megható szavaival hívta fel a figyelmet a zeneoktatás jelentőségére, és megmentésére. Az ünnepi hangversenyt a 395-ös ének zárta. A nagylelkű adományokat Egyesületünk a zene és a kultúra fejlesztésére fordítja, amit hálásan köszönünk minden kedves résztvevőnek!