Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2023.01.25

Hernád menti Tátorján tanösvény kialakítása

2tan.jpgAz útvonal nyomvonalának megtervezése után, kezdetét vehette a terület tulajdonosainak írásos engedélyének begyűjtése, s ezzel párhuzamosan megkezdődhettek a fizikai munkálatok is: a gyalogösvények, utak kitakarítása, szélesítése. Ezen fárasztó munkálatokban Szentistvánbaksa önkormányzata nyújtott nagy segítséget. A munkálatok befejeztével szép lassan, kilométerről-kilométerre haladva felkerültek az út menti oszlopokra, fákra, kövekre, a kék fehér festésű jelzések. A nyár folyamán három pihenő állomás létrehozására is sor került, ahol padok biztosítják a túrázók számára a pihenés lehetőségét. Ezen állomások bővítése a közeljövőben valósul meg. Végezetül az alsódobszai vadászház környezetének rendbetételével, szemét mentesítésével nagyobb csoport fogadására alkalmas táborhelyet alakítottunk ki, ahol felújításra kerültek az asztalok és az őket körülvevő lócák, és igyekeztünk kulturált illemhelyet is kialakítani. A maroknyi csapat lelkesedésének és szorgalmának köszönhetően most már minden feltétel adott volt ismeretterjesztő túrák szervezéséhez, lebonyolításához.